A vászon egy lágy suttogásként bontakozik ki, megörökítve a zöld föld nyugodt kiterjedését, amelyet egy gazdag fáktól álló szőttes ölel körbe. A fák, lágy impresszionista stílusukkal, fenségesen emelkednek a homályos háttér előtt. Minden szín- vagy ecsetvonás folyik a következőbe; a smaragd és a tompa zöldek zökkenőmentesen vegyülnek a lila és a bíbor színekkel, egy olyan nyugalom érzését keltve, amely ár flooda el a nézőt. A fű úgy tűnik, hívogatja a sétálót a puha kiterjedésén, míg az ég reggeli vagy esti nyugalmat sugall, finoman aranyfényű fényt vetve a tájra.

Ennek a mesterműnek minden egyes inchében Monet szín- és formaművészetének nagyszerűségét mondja. Az ecsetvonások egyszerre merészek és finomak, mindegyik mozgást és életet közvetít a jelenet csendjében. Az érzelmi hatás mély; szinte hallhatod a fák zizegését a szélben, és érezheted a napfény puha melegét, ahogy a földre hullik. Történelmileg ez a mű a impresszionizmus mozgalmának bizonyítéka, kiemelve a természet szépségét egy adott pillanatban - múló, de mégis időtlen, visszatükrözve egy világot, amely a fény és árnyék táncában ragadt.