Ebben a bűbájos jelenetben a nézőt egy virágzó kertbe hívják, amely tele van vibráló színekkel és a levelek lágy susogásával, amelyek meleg tavaszi napok titkait suttognak. Két nő elegáns öltözékben ül a buja zöldben — az egyik napfényben ragyogó ruhában és finom ernyővel, a másik lágy tónusú öltözetben, látszólag egy nyugodt társalgásban van. Körülöttük a virágzó fák rózsaszín árnyalatokban pattanak ki, éteri hátteret alkotva, amely a fénnyel táncolni látszik. A virágok között elhelyezett kék és fehér virágcserép játékos díszletet ad ennek az idillikus tájnak, vonzza a tekintetet, és egyfajta játékos rendet kínál a természet gazdagságának közepette. Monet ecsetkezelése folyékony és élénk, tökéletesen megörökíti a természetben eltöltött pillanat múló szépségét; a fény és árnyék kölcsönhatása mélységet teremt, szinte úgy érzi magát az ember, mintha belépne ebbe a vonzó birodalomba.

A színpaletta a lágyaság és vitálás tanulmányozása, amely különböző zöldeket ötvöz a figyelemfelkeltő rózsaszín virágokkal és a cserép kobaltkék árnyalataival. Minden árnyalat egybeolvad a következővel, nemcsak az élet vitális erejét jelképezve, hanem a természet világával való mély kapcsolódást is kifejezve. A munka érzelmi melegsége az, ami az alkotásban megnyilvánul, mintha Monet, aki a kert csendes pillanatait idézi, arra emlékeztetne minket, hogy a barátságban és a tavaszi egyszerű örömökben is gyönyörűség rejlik. Az impresszionizmus virágzásának idején készült ez a munka, amely megragadja a mozgás szellemét — egy múló pillanatot megörökíteni költői érintéssel, arra invitálva a nézőket, hogy a természetet mélyen intim módon tapasztalják meg.