Nézve ezt a csodálatos vásznat, egyértelműen így működhetjük, hogy az ember el van szállva az újjáalkotott világban, ahol a vízi liliomok úsznak a lágy akvamarin felületébe. Claude Monet mesterien használta az impresszionista technikákat, létrehozva a tükröződődve gyönyörű és lágy tükörképek táncolnak a vízen, mint a napfény susogása, amivel bejut az ágaiba. Az érintés az anyag rétegzete - annyira gazdag, annyira folyékony - hív egy olyan pillantást egy észlelésre, hogy felfedezzük a természet essenciáját, élvezi a szín és forma érzékletét. Mintha a festés éppen elválnak, felkérik a kapcsolatot a panasz és a táj között.

A kompozíció a vízi liliomok delicátus játéka: minden szirmot és levelet díszítve találunk, amely érzéki pinket, fehéret és zöldet talál, mintha a titkokat őriznének a felületükön. A Monet-kép gyönyörű palettája, a csendes kékezett és a fiatal zöld dominál; a különböző zöld verseken a színteli szépség közel terjeszti a künfoltokhoz. S tükör képén, a vitézkek narancs és a fény színvel édesen hívającik őket - halkan felkeltve az érzékeinket. Történelmileg ez a mű tükrözi Monet felfedező csúcsát, az unokázáshoz szorosan kapcsoló modernizmus 20. századi fejlesztésével. Az érzelmi hatás mély: éppen hogy fókuszt akar egy sajátos polgáros állapota, lebeszéljük egy a légzésre - ne csak a szavakat szelektálja, hanem a szín és a fény gyönyörű szimfóniához, örökre a szakaszban környezetet folytatjuk a jövőről.