Ebben a vonzó tájban egy vibráló tájképre merülünk, ahol egy szerény kunyhó nyugodtan áll a hullámzó növényzet között. A kunyhó, meleg, földszínekkel, látszólag zökkenőmentesen olvad egybe a körülötte lévő olajfák és ciprusok élénk színeivel. Ezek a fák, magasan és elegánsan, keretezik a szerkezetet, szinte a természet csodájának egyszerűségének őrei. Van Gogh jellegzetes ecsetvonásai anyagi gazdagságot idéznek elő, ritmikus mozgást teremtve a vásznon, amely meghívja a nézőt, hogy sétáljon a napfényben fürdő mezőkön.

A színpaletta figyelemfelkeltő—gazdag sárgák uralják az előteret, csillogó zöldekkel megszórva, míg a távolabbi hegyek mélykékei és ibolyás árnyalatai gyönyörű kontrasztot alkotnak. Ez a színek közötti kölcsönhatás nemcsak a festmény érzelmi visszhangját fokozza, hanem Van Gogh csodálatos képességét is bemutatja, amellyel érzelmeket közvetít a táj képén is. Nehéz nem érezni a békét és a tartozást, ahogy a jelenet kibővül előttünk, megragadva a vidéki élet lényegét—és talán tükrözve a művész saját vágyát a nyugalomra és és otthonra egy zűrzavaros időszakban. Ez a műalkotás tanúbizonyság a egyszerűségben fellelhető szépségről, megszilárdítva jelentőségét a művészet világában, mint mély betekintést Van Gogh természethez fűződő kapcsolatáról.