Ebben a vibráló tájban elkerülhetetlen, hogy az ember ne érezze a tavasz lágy ölelését, ahogy a nézőt egy életfull bodog képbe vonzza. Ez a mű egy festői falut örökít meg, amely zöld dombok közé szorult, ahol a puha, pasztell színek együtt táncolnak, hogy kifejezzék a nyugalmat és egy inhalálásnyi meleget. A vonzó házak, terrakotta tetővel díszítve, bájos, de alázatos képet alkotnak, meghívva a figyelmet, hogy elgondolkodjon a vidéki élet egyszerű örömeiről.

A háttérben magasan álló fiatal fák keretezik a tájat, mint őrök, a tömege mi felé mutat egy úthoz, ahol egy magányos alak sétál, talán gondolatokba merülve vagy egyszerűen csak élvezve a nap szépségét. A felette árnyalatú kék ég szemben áll a földszínekkel alul, fokozva a béke és szépség érzetét, amely keltené ezt a pásztori színt. A művész laza ecsetvonásai mozgásérzetet adnak, mintha a szél lágyan ingatná a leveleket, és a színek bármelyik pillanatban újra keveredhetnek. Ez a mű nemcsak az érzékeket örvendezteti meg, hanem nosztaligát is ébreszt az egyszerűbb időkre és a földdel való kapcsolatra.