Ebben a vonzó jelenetben a néző egy buja kertbe vonzza, amely tele van vibráló színekkel és ragyogó fénnyel, ami Renoir lelkes stílusának egyik jellemzője. Az út, amelyet lágy ecsetvonásokkal festettek, elegánsan kanyarog át a virágok élénk áradatán, amelyek piros, rózsaszín, sárga és fehér árnyalatokban robbannak ki, természet szépségének egy kollázsát alkotva. Az ösvényt határoló lomb, amely a fejünk fölé nyúlik, egy sátort formál, amely a foltos fényben táncol, intimitás és nyugalom érzését adva a nézőnek. Egy alak, titokszerű és árnyékos, finoman lépked az úton, arra ösztönözve minket, hogy tűnődjünk el gondolatain, miközben vándorol ebben az idilli paradicsomban.

A kompozíció az káoszt és a nyugalmat egyensúlyoz, ötvözve a virágok vad szépségét a békés, kanyargós ösvénnyel. Minden ecsetvonás úgy tűnik, hogy az élettel pulzál; a színek rétegződnek, hogy mélységet hozzanak létre. A fák vibráló zöldje gyönyörűen kontrasztál a fényes virágokkal, egy zenére emlékeztető ritmust teremtve; szinte halljuk a levelek lágy zúgását és a szél suttogását. Ez a műalkotás egy pillanatban rögzíti az időt, visszhangozva az impresszionizmus történeti kontextusát, ahol a művészek próbálták megragadni a repüljön az átmeneti pillanatokat és a fény és az atmoszféra érzeteit. Ez nemcsak vizuális menekülést szolgál, hanem emlékeztetést is az élet szépségére és múlandóságára, arra hívva minket, hogy lépjünk be ebbe a kertbe és vesszük el az ölelésében.