A festmény Velence időtlen vonzerejét idézi, egy városét, amely késő délután aranyló fényben ragyog. A Canal Grande kibontakozik előttünk, az élet mindennapi drámájának színtere. A gondolák kecsesen siklanak, sötét formájuk a napfényben úszó vízzel kontrasztban áll. Az ragyogó égbolttal szemben sziluettekbe öltözött alakok a rakparton gyülekeznek; jelenlétük emberi meleget ad a jelenet nagyszerűségéhez.

A csatorna mentén sorakozó épületek – homlokzatuk a lenyugvó nap meleg tónusait tükrözi – a történelem tanúi. A művész a fény és az árnyék mesteri játékát használja a mélység és a hangulat megteremtéséhez. Az ecsetvonások lazák, így a jelenet a mozgás és a spontaneitás érzését kelti. Szinte érezhetjük a szellőt, és hallhatjuk a víz csobogását az ősi köveken. A színek, az arany, a narancs és a tompa kékek szimfóniája fokozza a festmény nyugalmát. Ez egy meghívás, hogy időzzünk, álmodjunk és elmerüljünk Velence romantikájában.