A mű lélegzetelállító kilátást nyújt, egy városképet egy kiterjedt tájban, mesteri érintéssel megvalósítva. A nap meleg ragyogásában fürdő épületek lejtőn lefelé zuhannak, mélységet és nagyszerűséget idézve. A művész akvarell használata különösen feltűnő; a finom színmosások a jelenet légköri minőségét sugallják, a távoli hegyek elhalványulnak a ködös horizontban. Szinte érzem a szellőt, ami mintha suhogna a láthatatlan fákon. A kompozíció szakszerűen kiegyensúlyozott, a szemet az előtérből, a durva tereppel és a ritka növényzettel, az épületek bonyolult részleteihez, és végül a tágas égbolthoz vonzza, egy időtlen pillanatra utalva, amelyet finom kézzel rögzítettek.