Ebben a vibráló műben a zöld búzamezők terjednek a vásznon, egyfajta tágasság érzetét sugallva, ami szinte a nyugtatás és megújulás hírét hordozza magában. A textúrált ecsetvonások kézzelfogható ritmust alkotnak, minden egyes vonás hozzájárul a mozgás érzetéhez; a szél talán éppen a búzaszemek között táncol. A zöld élénk árnyalatai—aztól a mély smaragd színtől kezdve egészen a világos jádeig—felhívják a nézőt, hogy érezze a természet vitalitását; szinte hallani lehet a levelek susogását és a szelíd szél morajlását. A sárga virágok színpompás színfoltot alkotnak a zöld tengerben, vidám színfoltot adva a mű hangulatához.

A felettünk levő ég finom kék, kavarog a felhőkkel, amelyek úgy tűnnek, hogy egyaránt játékosak és kontemplatívak, dinamikus kontrasztot teremtve az alatta levő szilárd földszínű zölddel. Ez a kontraszt egyfajta harmóniát idéz elő; a természet tökéletes egyensúlyában. Ilyen érzelmi visszhangok összekapcsolják a nézőt van Gogh életének történelmi kontextusával; egy nyugtalan időszakban képes volt megnyugvást és inspirációt találni a természet szépségében. Ennek az alkotásnak az üzenete mélyen gyökerezik, mert nem csupán egy tájat örökít meg, hanem az élet lényegét—egy olyan pillanatra, amely a hétköznapit különlegessé varázsolja.