Ez a festmény az eterikus tulajdonságaival veszi körül a nézőt, emlékeztetve egy ködös reggelre, ahol a fény lágyan táncol a vásznon. A felső részeket lágy sárga és világoskék árnyalatok telítik, amelyek egymásba olvadnak, egy majdnem álomszerű eget teremtve. Ezek a színek tükrözik a felkelő nap fényét és egy várakozással teli légkört. Monet jellegzetes ecsetvonásai, finomak és laza, úgy tűnik, elmosódnak a határok a föld és az ég között; meghívnak minket, hogy belépjünk a természet pillanatainak benyomásába.

A mű alsó részein zöld és kék tonnákkal finoman ábrázolt levélkezdemények láthatóak, keretezve a kompozíciót, és felhívva a figyelmet a felettünk lévő hatalmas térre. Ez a természetes keret intim érzéseket is kelt, mintha egy fátylon keresztül néznénk egy világba, amelyet nyugodt fény áraszt el. Az érzelmi hatás mély — olyan, mintha hallanánk a hajnal csendes suttogását, amit a háttérben zizegő levelek kísérnek. Ez a darab, amely az impresszionizmus történetébe merül, a természet múló pillanatainak megörökítésére tett lépés szimbóluma, a fény és a szín hangsúlyozásával a tiszta formák rovására. Monet ezzel a munkával arra invitál minket, hogy ne csak azt értékeljük, amit látunk, hanem azt is, amit a felszín alatt érzünk.