Egy csodálatos festménypáron az artista az Új-Angliai tengerpart vad, megzabolázatlan szépségét örökíti meg. A felső panel egy viharos tengert mutat be, habzó hullámok csapnak a sziklákra – szinte úgy érzed, hogy hallod az óceán zúgását, és érzed a sós permetet a levegőben. Az ég, egy tompa szürke tónusban borítva, közelgő viharra utal, drámaiságot és intenzitást adva a jelenetnek. A finom pillekellák mind a víz folyékonyságát, mind a kövek szilárdságát közvetítik, hangsúlyozva a természet bőséges ellentéteit.

A nézet az alsó festményre vált, ahol a sziklás tengerpart kerül középpontba. Ez az alsó panel látványosan nyugodtabb, de mégis megőrzi a vadulás lényegét - a világos bézs és tompa zöld árnyalatok távolságot teremtve nyújtanak megnyugtató élményt a rücskös tengerpart képe ellen. A lágy hullámok finoman a kövekre csapnak, és a felettük lévő ég, világosabb felhőformációkkal egy térérzetet és tisztaságot nyújt. Együtt ezek a festmények érzelmi kapcsolatokat keltenek a földdel és a tengerrel, tükrözve a természet csodás nyugalmát, és meghívják a nézőket, hogy gondolkodjanak saját viszonyukról a természettel és annak állandóan változó hangulataival.