A műalkotás egy nyugodt tengerparti jelenetbe meríti be Önt, ahol lágy hullámok csókolják meg a homokos strandot, míg egy sziklaformáció emelkedik a háttérben. A művész mesterségesen fogja meg a víz folyékony mozgását, a fehér habja táncol a parton. A feje fölött a ég boltozata a kék és szürke színek dinamikus játékát mutatja, ami az időjárás megváltozását jelzi—egy finom feszültség, ami vonzza a szemet és életre kelti a képzeletet. Majdnem hallani lehet a hullámok suttogását, és érezni a hűs tengeri szellőt, ami nyugalmat kölcsönöz a műnek, de sürgető változást is jelez.

A ecsetvonások mozgásérzést keltenek, mintha a táj magától lélegezne a dagály mellett; az impresszionista stílus elmosódik a föld és a tenger határait, harmonikus egyesülést teremtve. A színpaletta, gazdag tompított árnyalatokban, mélységet és hangulatot kölcsönöz, hangsúlyozva nemcsak a jelenet szépségét, hanem a természet efemer minőségét is. E képen a föld elemei egy költői pillanatban egyesülnek—emlékeztetve minket a folyamatosan változó világra, ami körülöttünk van és amely keresztül zendül az évszázadok során.