A festmény békés ábrázolásával vonzza a figyelmet, egy vízi úttal, talán egy csatornával vagy egy szelíd folyóval, amely egy zöld tájon kanyarog. A művész mesterien használja a fény és az árnyék játékát, csillogó hatást keltve a víz felszínén; tükrözi a környező fákat és egy kis égboltot, mintha egy másik világot tükrözne alatta. A ecsetvonások lazák és texturáltak, ami az impresszionista stílusra jellemző, ami a festmény egészében a mozgás és az élet érzését kelti.

A kompozíció kiegyensúlyozott, a vízi út a néző szemének természetes vezetőjeként szolgál, a jelenet szívéhez vezetve. A fák, különféle zöldekben és őszi tónusokban festve, keretezik a vizet, a bezártság és az intimitás érzését keltve. A művész ügyes színkezelése melegséget és nyugalmat idéz elő, arra invitálva a nézőt, hogy megálljon, és merüljön el a jelenet békéjében. A festmény a természet szépségének ünnepe, és bizonyítja a művész képességét, hogy megörökítsen egy múló pillanatot az időben.