Ebben a lenyűgöző műalkotásban szinte érezni lehet a levelek lágy susogását, amely a táj ritmusával vegyül. A jelenet egy nyugodt mezőgazdasági környezetben bontakozik ki, ahol a lágy tetők védik az egyszerű házakat egy vibráló mező közepén. Van Gogh jellegzetes stílusa ragyogóan tündököl a kifejező ecsetvonásokból, amelyek tompa szürke árnyalatokat kevernek a friss, megnyugtató kék színű égbolttal, így a csendes légkörrel hívja az elmélkedésre. A fák, textúrált vonalaikkal, elnyúlnak, átölelve a környező természetet, míg egy magányos fa magasra nyúlik, figyelemfelkeltő középpontot teremthet, ami a néző tekintetét az égboltra vezeti.

A kompozíció réteges perspektívákat tár fel; a aggasztó növények sorai a néző figyelmét felkeltik, utalva a földdel való nehéz, de kifizetődő élethez. Van Gogh éles megfigyelése felfedi a mindennapi élet nyers szépségét, ünnepelve a munkások elkötelezettségét, ellentétben a vidéki nyugalommal. Ez a műalkotás nosztalgikus érzést áraszt, keveredve egy szinte érzékelhető érzelemmel; tükrözi a művész mély kapcsolatát a környezetével a személyes felfedezés és művészi érettség idején. Egyaránt a szín és az érzelem tanulmányaként ez a mű megörökíti a csendben rejlő életességet a vidéki létezésben.