Az ösvény hívogat, gyengéden kanyarogva egy zöldellő erdei jelenet szívén át. A napfény átszűrődik a lombkoronán, változó fény- és árnymintákkal hintve be a földet. A lazák és kifejezők ecsetvonások textúraérzetet keltenek, szinte érezhetővé teszik a fák kérgének érdesességét és az aljnövényzet lágyságát. A zöldek, barnák dominálta, élénk piros foltokkal tarkított színpaletta a melegség és a nyugalom érzetét idézi fel.

A kompozíció mesterien kiegyensúlyozott, a tekintetet az ösvény mentén a festmény mélységeibe vezeti. A fény és az árnyék játéka tapintható mélységet és atmoszférát ad. A tónusok megválasztása és a köztük lévő kölcsönhatás megnyugtató hatást kelt, tökéletes arra, hogy a néző megálljon és elmélkedjen a világ szépségén. A korabeli impresszionista stílushoz rezonál, bár a színek merész használata a posztimpresszionizmus felé való elmozdulást vetíti előre.