A jelenet egy hatalmas, halvány égbolt alatt bontakozik ki, a finom átmenetek vásznán, amelyek a sivatag kíméletlen napjára utalnak. Az elhasználódott kőből készült épületek és okker árnyalatok uralják a kompozíciót, formáikat a légköri perspektíva lágyítja. A központban egy magas minaret átszúrja az eget, ami a város vízszintes kiterjedésének vertikális kontrapunktja. A kor és a történelem érzése árad az építészetből, suttogva egy olyan civilizáció történeteit, amely kiállta az idő próbáját. Az előtér egy nyüzsgő város zsongásával eleven, apró alakok gyülekeznek a kapunál, némelyek élénk beszélgetésben és mozgásban. Az egész jelenetet a nyugalom itatja át, a megörökített pillanat.