A mű egy lélegzetelállító alpesi látképet mutat be, a sziklák, a hó és az ég szimfóniáját. A művész mesterien ragadja meg a hegycsúcsok zordságát, felületeiket az elemek formálták, és érintetlen fehér hó borítja. A kompozíció a tekintetet a csúcs felé vonzza, ahol a fény megcsillan a hó szélén, a durva szépség érzetét keltve; szinte érzem a friss, hideg levegőt, és hallom a szél suttogását.

A színpalettán az előtérben a szürke és barna tompa tónusai dominálnak, a távolban lágyabb, melegebb árnyalatokba mennek át. A művész a színek finom változásait használja a mélység és a hangulat megteremtéséhez, a táj nagyságát sugallva. Az érzelmi hatás a csodálat és a magány, a természet fenséges erejének emlékeztetője. A festmény a magas hegyek nagyszerűségének és elszigeteltségének ódája, a béke és a csodálat érzetét keltve. A természet világának tartós szépségét örökíti meg.