A jelenet egy lélegzetelállító kilátással bontakozik ki, egy fenséges hegy a magasban, csúcsát lágy köd borítja. Egy rusztikus faépítmény, látszólag az idő által koptatva, a zöldellő hegyoldalon kapaszkodik, jelezve az emberi élet jelenlétét a természet nyers szépsége közepette. Egy kanyargós ösvény, amelyet egy egyszerű fa kerítés jelez, hívja a nézőt a feljutásra, meghívva, hogy fedezze fel a zord terepet.

A művész akvarelljeinek mesteri használata a mélység és a hangulat érzetét kelti; az égbolt lágy, tompított árnyalatai kontrasztban állnak a táj gazdag, földszínű tónusaival. A fény és az árnyék játéka a hegy arcán drámai hangulatot kölcsönöz, míg a finom ecsetvonások megragadják a lomb textúráját és a kunyhó durva jellegét. Nyugalmat és ámulatot kelt, a természet érintetlen nagyszerűségének ünnepe.