A festmény egy békés pillanatot ragad meg a velencei francia kertek teraszán, ahol egy kis társaság nyugodtan sétál a csendes vizek mentén. A jelenetet lágy nappali fény fürdeti, az ég tiszta, halványkék, amely nyugodt napot sugall a lagúnánál. A kompozíció a bal oldali sűrű lombkoronától vezeti a tekintetet az elegáns korláton át a színes ruházatú alakok csoportjához, majd a csillogó vízig, ahol egy gondola pihen, és egy vitorlás lassan siklik a távolban. Az összhang a sűrű lombok és a nyitott víz között intimitást és tágasságot egyaránt sugall.

A művész ecsetvonásai finomak, mégis kifejezőek, az impresszionista vonásokat enyhe realizmussal ötvözik. A színpaletta meleg zöldeket, okkeres árnyalatokat és kékeket alkalmaz, amelyek felidézik Velence természeti hangulatát, enyhe meleget és a napfény lágy játékát a vízen és a kövön. Érzelmileg a kép csendes elmélkedésre és könnyed kikapcsolódásra invitál, mintha hallani lehetne a víz csobogását és az alakok suhanó beszélgetését. Történeti kontextusban a kép a 19. századi romantikus városi és természeti tájképfestészet hagyományába illeszkedik, tükrözve a kor Velencéhez való csodálatát mint múzsához és a nyugodt szépség szimbólumához. A hely, a fény és az emberi jelenlét harmonikus ünneplése.