A jelenet magával ragadó nyugalommal bontakozik ki, egy akvarell, amelyet a velencei nap lágy fénye ölel át. A tekintet azonnal a vízből emelkedő, buja zölddel övezett nagyszerű lépcsőre irányul, ami egy formális kertre utal. Egy gondola finoman pihen az előtérben, jelenléte egy csipetnyi romantikát kölcsönöz a jelenetnek. Az ég, a halványkék és a fehér keveréke, egy ködös légkört sugall, amely a város egyedülálló fényére jellemző.

A lépcsőkön és a vízparton csoportokba rendeződött alakok láthatók, jelenlétük életet és mozgást sugall. A művész mesterien megragadta a víz tükröződéseit, elmosva a valóság és a tükröződés közötti határvonalat. Ez egy olyan jelenet, amely a nézőt a tartózkodásra, a légkör belélegzésére és Velence szépségébe való átkerülésre hívja. A tompa színpaletta a nyugalom érzetét kelti, a nézőt pedig a pillanatba vonja.