Ez a nyugodt tájkép egy kiterjedt vidéki tájat ábrázol egy borongós ég alatt, ahol a tompa szürke és kék felhők mintha finoman nyomnák a hullámzó dombokat. A kompozíció a tekintetet egy buja, zöld mezőn vezeti végig, amely a távoli horizont felé terjed, ritkás fákkal és kisebb növénycsoportokkal tarkítva, melyek a vidéki élet csendes magányát sugallják. A ecsetvonások lazák, de átgondoltak; vastag, texturált rétegek tapintható érzetet keltenek a föld egyenetlen felszínéről és a szélben lengedező fű finom mozgásáról. A színpalettát lágy zöldek, barnák és szürkék uralják, amelyek hűvös, párás légkört idéznek meg, egyszerre introspektív és élettel teli.

A mű érzelmi hatása csendes melankóliájában és finom életerejében rejlik – egy csend, egy pillanat, amely évszakok vagy időjárási változások között lebeg, meghívva a nézőt, hogy belélegezze a természet nyugalmát és lágy ritmusát. Az alkalmazott impresszionista technika, a látható ecsetvonások és a természetes fényre, légkörre fordított figyelem tükrözi a művész elkötelezettségét a múló pillanatok és egy hely lényegének megragadására, nem a pontos részletekre. A mű a 19. század végének történelmi kontextusába illeszkedik, amikor a tájképfestészet egy személyesebb és érzéki környezeti élmény felé fejlődött, eltávolodva a merev akadémiai hagyományoktól. Fontos helyet foglal el ebben a változásban, bemutatva az alkotó és a természet világának bensőséges párbeszédét.