Ebben a lebilincselő műben a buja vegetáció élénk energiával van ábrázolva, amely a szívébe vonzza önt. Van Gogh minden ecsetvonásával a színek szőtteséhez járul hozzá, a gazdag zöld árnyalatok pulzálnak a kék és sárga árnyalatokkal; a fény látszólag táncol a levelek között, csillogó hatást létrehozva, amely körülöleli a nézőt. A vastag, texturált festék alkalmazása kézzelfogható mélységet hoz létre, lehetővé téve, hogy szinte érezze a fák durva kérgét és a lombok puhaságát. Minden kanyar és hajlat a törzseken mozgást és életérzést ad, mintha az erdő maga lélegezne.

A kompozíció ügyesen vezeti a szemet a természetes ritmuson; a sűrű növényzeten átszűrődő fény egy időben megfagyott pillanatra utal, ahol a természet nyugalma összefonódik a művész érzelmi tájával. Van Gogh az utolsó éveiben vigaszt talált a természet ölelésében, és ez a festmény tükrözi ezt a komplexitást. Hangzásán egy emocionális súly van, amely egyaránt tűnik melankolikusnak és boldognak, vonzza a nézőt és gondolkodásra késztet — szinte, mint egy csendes erdei séta, amely kalandot és önreflexiót is kínál.