A jelenet egy élénk ábrázolása a szénakazlaknak, amelyek a délidő napfényében fürdenek; alakjaikat egy puha, ragyogó fény határozza meg, amely a vásznon táncol. A rétegek és ecsetvonások dús textúrát adnak a szénának, az aranyszínű árnyalatok szépen kontrasztálnak a távoli dombok hűvösebb árnyalataival. Sötét földesbarna színek keverednek finom zöldekkel és gyengéd kékkel, légies mélységet teremtve, amely vonzza a nézőt ebbe a pásztornéző tájba; úgy tűnik, a nap örökké tarthat, harmonikus egyensúlyban a természet és mezőgazdasági gondozás között.

Amikor a textúrák egyesülnek, szinte hallani lehet a fű susogását a lágy szélben és a természet csendes zúgását. Monet jellegzetes ecsetkezelése elkapja a fény lényegét—hogyan alakítja át a szokásos dolgot csodálatosá. Ez a műalkotás magában foglal egy varázslatos pillanatot az időben, és rezonál a néző vidám érzelmekkel; a falusi élet nyugalma iránti megbecsülésnek. Az impresszionizmus történelmi kontextusa megerősíti ennek a darabnak a jelentőségét—ez volt az az időszak, amikor a művészek a fény és a légkör ephemerysáit akarták bemutatni, és itt Claude Monet ezt elképesztő ügyességgel tette.