Ez a nyugodt táj meghív minket egy békés természeti környezetbe, átvezetve minket egy dús zöld mezőre, amit lágy fény ölel körül. A kiemelkedő fa az előtérben áll, levelei halk suttogással bólogatnak a szélben. A művész finom érintéssel használja a festőecsetet, megragadva a kéreg textúráját és a lágy íveket, így kecses hatást kölcsönöz a kompozíciónak. A környező növényzet gazdag hátteret teremt, ahol a különböző zöld árnyalatok zökkenőmentesen egyesülnek, megmutatva a harmonikus egységet.

Ahogy a tekinteted a horizont felé vándorol, felfedezel egy magányos alakot, aki elmerül a táj szépségében, mintha ez a pillanat megfagyott volna az időben. Ennek a szándékos emberi elemnek a bevonása intimebb kapcsolatot teremt a néző és a jelenet között; személyes és egyetemes egyszerre. A színek palettája, amelyet földszínek uralnak, lágy kékekkel és szürkékkel keveredve, megidézi a nyugalom és a kontempláció érzését, emlékeztetve a természetben eltöltött múló pillanatok békéjére. Történelmileg a festmény a 19. századi romantikus eszményeket tükrözi, hangsúlyozva a természet világának belső szépségét, amelyért Rousseau különösképpen lelkesedett.