Ez a hangulatos tájkép egy esős júniusi délutánt ragad meg Eragny nyugodt vidéki környezetében. A jelenetet puha, diffúz fény fürdeti egy borult ég alatt, ahol a buja zöldek telítettek és élénkek. A fák és bokrok dominálnak az előtérben, leveleik finom, texturált ecsetvonásokkal vannak megfestve, amelyek enyhe szellő mozgását sugallják. A középtájon festői házak sziluettjei jelennek meg a zöldben, melyek élettel teli vidéki környezetbe ágyazzák a kompozíciót. A paletta különböző zöld árnyalatokból és lágy földszínekből áll, finom piros virágokkal tarkítva, harmonikus és megnyugtató vizuális ritmust alkotva.

A művész technikája magában hordozza az impresszionizmus szellemét, amely a múló pillanatok és légköri hatások megragadására törekszik. A laza, de céltudatos ecsetvonások közvetítik a levegő nedvességét és az esős nap lágy susogását, majdnem hallhatóvá téve az esőcseppek kopogását és a levelek susogását. A kompozíció egyensúlyt teremt a nyílt mezők és a csoportosuló fák között, természetesen vezeti a tekintetet, békét és nyugalmat ébresztve. Történelmileg ez a mű a művész mély kapcsolatát tükrözi a természettel és a vidéki életével a 19. század végén, bemutatva az impresszionizmus fejlődését egy intimebb és elmélyültebb mindennapi tájábrázolás felé.