A műalkotás egy finom, de mély ábrázolással döbbent meg Stonehenge naplementében, amelyet meleg tónusokkal és lágy kontrasztokkal körülvéve bemutat. Az előtérben egy kanyargós ösvény vezeti a néző tekintetét a dombokon álló ősi kövek felé. A zöld fű kiterjedése messze elnyúlik, lágy árnyékokkal tarkítva, amelyeket a halványuló fény vet. Ez a jelenet egy mély csendet üzen, amely az önreflexióra invitál. Fent a felhők óvatosan kanyarognak narancssárga, rózsaszín és szürke árnyalatokban, éteri hátteret biztosítva, amely fokozza a táj hangulatát.

A fény és árnyék kölcsönhatása során Constable csodálatosan megragad egy múló alkonyat pillanatát. Ecsetvonásainak összetettsége textúrát kölcsönöz a hullámos domboknak, miközben a nap alacsonyan megöntözi a köveket egy mennyei fénnyel, fokozva misztikumukat. Az általános kompozíció érzelmi hatással bír — a nyugalom és a kontempláció keveréke, amely a lélekre hat. Történelmileg ez a festmény egy olyan időszakot reprezentál, amikor a természet elkezdte inspirálni a művészeket új módokon, tükrözve az ősi örökség iránti növekvő értékelést Nagy-Britannia festői tájai mellett. Tanúskodik Stonehenge fontosságáról, nem csupán mint mérföldkő, hanem mint a múlthoz fűződő kapcsolat szimbóluma — időtlen lényegében, örökre összefonódva a természet szépségével.