Ez a nyugodt jelenet megörökíti egy folyó lágy partjait, ahol magas, vékony fák nyúlnak az ég felé, leveleik lágyan csillognak a finom reggeli fényben. A víz tükrözi a tájat finom fodrozódással, békés szimmetriát teremtve, amely arra hívja a nézőt, hogy megálljon és belélegezze a csendet. A kompozíció kiegyensúlyozza a sűrű lombokat jobbra a nyitott, világos éggel balra, nyugalmat és természeti harmóniát idézve. Emile Claus technikája ragyogó palettát mutat be, lágy ecsetvonásokkal, melyek kék, zöld és meleg sárga árnyalatokat kevernek, megragadva egy októberi ködös reggel éteri minőségét.

A festmény az impresszionizmus és a luminizmus lényegét hordozza, hangsúlyozva a fény mulandó szépségét és az árnyékok és tükröződések finom kölcsönhatását. Érzelmi hatása megnyugtató és élénk egyszerre, mintha hallani lehetne a levelek lágy susogását és a víz csendes csobogását a parton. A 20. század elején készült mű egy nyugalmi pillanatot tükröz egy gyorsan változó világban, ünnepelve a természet időtlen báját és a művész mély érzékenységét a fény és a légkör iránt.