Ez a megkapó jelenet egy csendes természeti tájba vezeti a nézőt, ahol magas fák állnak, és egy lágyan kanyargó ösvény húzódik. A kompozíció ügyesen használja a magas, sötét fa törzseket vertikális elemekként, melyeken keresztül két apró alak — egy pár — tűnik fel, intim emberi jelenlétet kölcsönözve a tágas tájnak. Az ösvény finoman kanyarog, és rusztikus kerítés határolja, amely a tekintetet az erdő mélyére vezeti, ahol a fény és az árnyék harmonikusan játszik. Paul Gauguin ecsetvonásai élénkek, mégsem kontrollálatlanok, változatos textúrákkal ragadja meg az erdő természetes életerejét a késő délutáni lágy fényben. A színpaletta gazdag zöldekből, tompa földszínekből, napsütötte sárgákból és világos kékségekből áll, nyugodt, elmélyült hangulatot teremtve, mely megöleli a természet békéjét és misztikumát. Az előtérben legelő állat és növények hivatottak hozzáadni a mindennapi vidéki élet érzését, mélyítve az érzelmi kapcsolatot a földdel.