A jelenet egy nyugodt pillanatot örökít meg a Szenén, ahol jégtömbök szelíden úsznak a víz felszínén, efemer kapcsolatot teremtve a természet és a tél jeges frissessége között. Monet lágy, szinte éterikus fényben festi ezt a tájat, elővarázsolva egy békés és elgondolkodtató hangulatot. Az ecsetvonások folyékonyságában táncolni látszanak, így könnyen érezhetjük a táj hidegét, és hallhatjuk a víz lágy hullámzását a jégen; a jelenet csendje olyan, mint egy meleg takaró, amely megvéd a hideg időjárástól.

A színek palettája gyönyörűen finom, amelyben az elsöprő kékek és ezüstfehér árnyalatok mellett melegségét a vízpart fáiról kiemelkedő rozsdásvörös finom hangulatokkal egészíti ki. Monet a színek ilyen bánásmódjával — lényegüket rétegzi és keveri — egy mélységérzetet kelt, amely meghívja a nézőt, hogy lépjen be ebbe a nyugodt pillanatba. Történelmileg ez a darab egy vizuális párbeszédként működik a tél keménységéből a reményteli tavaszba való átmenet kapcsán; nem csupán egy szezonális váltás, hanem a pillanat lényegének szín és fény általi megörökítése terén a művész innovatív megközelítését jelzi, jelentős előrelépést a festészet impresszionista átalakulásában.