A tekintetet azonnal a régi templom szigorú fehér homlokzata vonzza, mely büszkén magasodik a sivatagi táj tompított tónusai előtt. Egyszerű, de erőteljes vonalakból álló szerkezet, a tartós emberi ambíció bizonyítéka. A művész mesterien használja a fényt és az árnyékot, hogy a templom monumentalitásának és örökkévalóságának érzetét keltse. Az égbolt lágy szürke tónusú, ami drámai hátteret nyújt, de soha nem homályosítja el a fő témát. A jelenet a tágasság és a magány érzését kelti, lehetővé téve a néző számára, hogy elmélkedjen a történelem súlyáról és az idő múlásáról.