A jelenet a holdfény lágy ragyogásában fürdik, amely egy nyugodt vízfelületen ezüstös csillogással tükröződik vissza. A kompozíció mesterien egyensúlyozza a két oldalon lévő sötét fák sziluettjét a távolban lévő épületek finom architektúrájával. A csend szinte hallható – a levelek susogása, a víz enyhe hullámzása és a távoli vízimadarak hangjai kiegészítik ezt a békés éjjeli képet.

A művész technikája finom fény-árnyék kezelést mutat, kiemelve a holdfény lágy terjedését az égen és a vízen, ami nyugodt elmélyülést teremt. A tompa kék, szürke és földszínek palettája fokozza a nyugalmat, meghívva a nézőt egy csendes elmélkedésre. A mű történelmi mélységet is sugall, időtlen városi tájat megörökítve a természet nyugalmán keresztül.