Ez a nyugodt fametszet egy békés építészeti térbe vezeti be a nézőt, amelyet hatalmas, sötét faoszlopok és részben nyitott ajtók kereteznek. Ezeken a nyílásokon át halvány, lágy fény szűrődik be, mely gyengéd árnyékokat vet a padlóra, egy hajnal vagy alkonyat csendes pillanatát idézve. A masszív oszlopok dominálják a kompozíciót, ritmust adva, mely a veranda mélyébe, majd a távoli lombos fához vezeti a tekintetet. A kövek és padló kékes-szürkés árnyalatai finoman ellenpontozzák a háttérben lévő lomb zöldjét és az ég halvány rózsaszínjét, kiváló egyensúlyt teremtve a természet és az építészet között.

A mű aprólékos kidolgozottságot mutat; a faoszlopok erezete és kopottsága, valamint a kőlépcsők tapintható durvasága élethű textúrákat tárnak fel, melyek stabilitást kölcsönöznek a látványnak. A művész finom árnyékolást és tompa színpalettát alkalmaz, mellyel mélyen elgondolkodtató, csendes hangulatot teremt. Érzelmileg a kép békés magányt sugároz, amelyet a távoli oszlopok között látható apró alak is fokoz; mintegy suttogás ez az ünnepélyes csendben. Történelmi szempontból ez a darab a 20. század eleji japán fametszés kifinomult esztétikáját tükrözi, ötvözve a hagyományos ukiyo-e technikákat a modern fény- és perspektívamegközelítéssel, méltatva Kiotó időtlen szépségét.