A mű a nézőt egy komoly pillanatba hívja, ami megfagyva maradt az időben—belátható Amszterdam, melynek karaktere finoman van megfestve, szinte repkedő ecsetvonásokkal. Az épületek, jellegzetes holland építészetükkel, mint lágy óriások állnak, finoman meghajolva ismerős formákba a ködös horizont mögött. Monet a karakterisztikus impresszionista stílusát alkalmazza—puha élek, elmosódott kontúrok és álomszerű minőség, amelyek arra csábítanak, hogy túllépjünk a szokványoson. A vízpart egy olyan vászonná válik, amely táncol a fényben, a víz visszatükrözi a borongós égbolt pasztell árnyalatait, míg az vitorlás hajók és a mastsilouettek ritmusos hangsúlyozást alkotnak a nyugodt színen.

A lágy kék, szürke és bézs mosásában a hangulat egyszerre finom és kontemplatív. A sima hullámok halk zúgását majdnem hallhatja, elképzelve a szellő gyengéd suttogását, ahogy a víz felszínét simogatja, magával hozva a gyorsan múló élet benyomásait; gyerekek játszanak, kereskedők tárgyalnak, és város verése felé. Történelmileg Monet ezen időszakának festményei a színes palettáról a visszafogottabb árnyalatok felé való elmozdulást tükrözik, szép képviselője azoknak a pillanatoknak, amelyeket ő becsül, kínálva a nézőnek egy ablakot az idő és a hely múlandó természete felé.