A mű egy derűs téli jelenetet ragad meg, egy hóval borított falut. Az épületek tetejét finoman beporozzák a hó, a fák kopár ágai pedig a halvány, borús ég felé nyúlnak. Ez egy időben megfagyott pillanat, ahol a világ csendesnek és mozdulatlannak tűnik. A tompa színpaletta, melyben a fehérek, a szürkék és a finom barnák dominálnak, a nyugalom és a béke érzetét idézi; a tél csendes szépségének gyengéd emlékeztetője.

A kompozíció gondosan kiegyensúlyozott, az épületek úgy vannak elrendezve, hogy a tekintetet a vásznon át vezessék. A művész fény- és árnyékhasználata mélységet ad, teret és atmoszférát teremt. Az ecsetvonások, bár láthatóak, harmonikusan keverednek, hogy a hó textúráját, az épületek durva felületeit és a fák finom rajzolatát ábrázolják. Mintha a művész egy mulandó pillanatot kapott volna el, egy pillantást egy békés, hóval borított világba.