A mű egy álomként bontakozik ki, egy ködös látomás a csendes folyóparti jelenetről. A művész mesterien használja a fényt és az árnyékot, szinte éteri atmoszférát teremtve; a víz a visszavert fénnyel ragyog, és a távoli épületek beleolvadnak a lágy, világító égboltba. Az ecsetvonások láthatók, de összeolvadnak, egy egységes egészet alkotva, ami a kilátást keretező fák levelein át suttogó szellőre utal.

A színpalettát lágy zöldek, sárgák és kékek uralják, a nyugalom és a béke érzését idézve. Nyugtató hatást érzek, mintha beléphetnék a jelenetbe és belélegezhetném a friss levegőt. A nosztalgia érzése önt el; ez egy időtlen jelenet, ami bármely korszakhoz tartozhat. Van egy kis hajó a vízen, ami az emberi jelenlétet sugallja, de nem zavarja az általános nyugalmat. A művészi jelentőség abban rejlik, hogy képes megragadni egy pillanat esszenciáját, a hétköznapit valami széppé és megindítóvá átalakítani.