A jelenet derűs egyszerűséggel bontakozik ki, a vidéki élet képe, amelyet a békés nap lágy fénye ölel körbe. A táj finom ecsetvonásokkal jelenik meg, a festékrétegek texturált felületet hoznak létre, amely úgy tűnik, mintha életet lehelne. Az előtérben egy mező, valószínűleg frissen szántva, a horizontot alkotó fák sorához nyúlik, amelyet a lombkoronán át kikandikáló épületek sejtetése szakít meg. Az ég, a halványkék hatalmas kiterjedése, nyugodt légkört sugall.

A művész technikája a színek finom átmeneteiben, a fény mezőkön és fákon táncolásának módjában nyilvánul meg. A kompozíció kiegyensúlyozott, a szemet az előtérből a háttérbe vonzza, mélység és tér érzetét keltve. A színpalettát a zöldek, kékek és földszínek dominálják, a béke és a harmónia érzetét idézve. Suttog a természet egyszerű örömeinek megbecsüléséről. Ez a mű egy pillanatot testesít meg az időben, a mindennapi életben fellelhető szépség ünnepe.