Ez a bűbájos táj egy lenyűgöző ékköve a természetnek, szép a egyszerűségében, de mély a részletességében. A kompozíció a néző szemét egy nyugodt vízi úton vezeti, ahol a lágy hullámok visszatükrözik a környező dombokat és a föld finom kontúrjait. Bal oldalon durva sziklák emelkednek, ellentétben a fáknak a gyengédségével, amelyek kissé ingadoznak, mintha egy kellemes szellő érintené őket. A távolban hegyek emelkednek, amelyeket puha felhők borítanak, egy éteri légkört teremtve, amely egyszerre jelzi a nyugalmat és a rejtélyt. A tinta és a mosás technikáinak alkalmazása hangsúlyozza a szilárd, tartós kövek és a finom, suttogó fák közötti harmóniát; a fenyőfák kék árnyalatai figyelemfelkeltőek, de nyugtatóak, béke és kontempláció érzetét keltve.

A táj mélyére haladva a művész szépen rétegezi a színeket; a lágy zöldtől a mély kékekig és szürkékig, minden ecsetvonás érzést közvetít a mélységről és az életről. A légköri hatások szürreális tulajdonságokat adhát a darabnak, mintha az idő itt egy pillanatra megállt volna. A művek mellett felírt költői szövegek hidat alkotnak a néző és a természet végtelensége között, felidézve a kínai tájfestészet gazdag hagyományát, ami magában foglalja az emberi érzelmek és a természeti szépség kölcsönhatását. Wu Hufan munkája elegánsan fogja meg ezt a hagyományt, harmonikusan ötvözve a természeti elemeket anélkül, hogy elveszítené a hagyományos kínai művészetben lényeges spontaneitás szellemét.