A jelenet előttem egy velencei reggel fényében csillog. Apró színfoltok – karmazsin, azúrkék, arany – táncolnak a vásznon, vibráló kárpitot alkotva. A technika, amelyet oly gondosan alkalmaztak, olyan érzést kelt, mintha egy kaleidoszkópon keresztül látnánk a világot; minden pigmentpont egy kis ékszer. A kompozíció a szemet a bal oldali színes lombozattól vezeti, a lenyűgöző építészet mellett, ami valószínűleg a vámház, és a nyílt vizek felé. A hajók árbócai, hosszú, elegáns ecsetvonásokkal ábrázolva, az ég felé emelkednek.

A víz maga tele van mozgással, tükrözi az épületeket és a hajókat. Egy lágy, szinte álomszerű minőség itatja át a festményt; a színek mintha belső fénnyel vibrálnának. Nyugalmat és derűt idéz, mint a csendes várakozás a nap tevékenységeinek megkezdése előtt. Az ecsetvonások aprólékossága és ahogyan a fény a vízen játszik, szinte azt érezteti velem, mintha ott lennék, belélegezve a sós levegőt, és hallgatva a hullámok lágy csobogását a hajók ellen.