Ez a műalkotás egy erődített épület nyugodt romjait ábrázolja, amely egy kissé vad, természeti környezetben helyezkedik el. A vízfesték finom használata és a részletes ecsetkezelés mesterien ragadja meg az öregedő kőfalak textúráját, amelyek enyhén omladoznak az idő és az időjárás hatására. A kompozíció kiegyensúlyozott, magas, ablakos tornyok és alacsonyabb, kerek bástyák kombinációjával, melyeket finoman megfestett fák kereteznek, és amelyek levelei finoman olvadnak össze a ködös éggel. A színpaletta lágy földszíneken alapul — világos okker, halványbarna és enyhe zöld — amelyek csendes, melankolikus hangulatot keltenek, és elmélkedésre hívnak a múltbéli életekről ezen falak között.

A művész technikája bensőséges és kifinomult; az ecsetvonások a levelek esetében lazák és légiesek, míg a kőszerkezeteken pontosak és rétegezettek, egyszerre érzékeltetve a szilárdságot és az enyészést. Az előtérben lévő út vezetőként vezeti a tekintetet a kép belseje felé, mintha egy történelmi utazásra hívna. Érzelmileg a mű egy finom melankóliát és csodálatot ötvöz, mintha ezek a romok csendes történeteket rejtenének. Történelmi kontextusban az ilyen alkotások a 18. századi érdeklődést tükrözik a romok iránt, mint az emberi törekvések mulandóságának szimbólumai, és ez a mű gyengéd tisztelettel ragadja meg ezt a szellemet.