Ez a nyugodt jelenet egy lágyan megfestett vidéki tájba hív, ahol egy gyengéden kanyargó patak csendesen folyik az ártér fái alatt jobbra, vízfelülete a tompa eget tükrözi. A túlpart egy kiterjedt réttel terül el, ahol apró marhacsorda legelészik, meleg tónusuk élesen kontrasztál a hűvösebb zöld füvessel és a távoli, őrt álló fák vonalával. A kompozíció egyensúlyt tart a mozdulatlanság és a mozgás között; a folyó víz vezeti a tekintetet a táj mélyébe, míg a horizont lágyan elmosódik kékes-szürkés tónusokba, nyugodt, talán borús nap hangulatát idézve.

A művész technikája a finom fény-árnyék játékban mutatkozik meg, a realizmus és az impresszionizmus határán mozogva, tiszta kontúrokkal, de finom ecsetkezeléssel, amely homályosan sejteti a fű, a víz és a kéreg textúráját anélkül, hogy túlzott részletezésbe menne. A tompított színpaletta — puha zöldek, földes barnák és enyhe szürke árnyalatok — méltóságteljes, csendes hangulatot áraszt. Történelmileg ez a mű a 20. század eleji francia naturalizmus békés vidéki pillanatát jeleníti meg, bemutatva a művész természetes formák és nyugodt atmoszféra iránti mesteri érzékét.