Ez a vibráló táj az élénk ecsetvonások és a színes paletta révén ragadja meg a természet lényegét. A festmény egy gubancos olajfát ábrázol, amelynek csavart ágai olyanok, mint az ég felé nyúló karok, más növények és fák dús zöldjei veszik körül. A vastag, textúrált ecsetvonások mozgásérzetet teremtenek, így a jelenet szinte lüktet az élettől. Minden ecsetvonás visszhangozza a levelek susogását és a napfény melegét, ahogy az áthatol a lombkoronán, meghívva a nézőket, hogy merüljenek el egy békés, ám dinamikus hangulatban.

A szín kulcsszerepet játszik az érzelmek felkeltésében; a levelek mélyzöldje gyönyörűen kontrasztál a melegebb árnyalatokkal, és napos délután érzését kölcsönzi. Ez a színjáték nemcsak a táj gazdag textúráit emeli ki, hanem Renoir természetes fény és annak környezetre gyakorolt hatása iránti megértését is tükrözi. Történelmileg ez a mű az impresszionista mozgalom külső jelenetek ábrázolásának preferenciáját jelképezi, hangsúlyozva a fény és a légkör hatásait, lehetővé téve a nézők számára, hogy átéljék a színteljes és élettel teli vidéki környezet nyugalmát.