Ez az érzelmekkel teli akvarelljelenet egy folyóparti vasöntödéhez kötődő csendes, mégis aktív légkört ragad meg, amely egy zuhatag mellett helyezkedik el. A kompozíció középpontjában masszív kőépületek állnak, melyek idővel kopott textúrája meleg, vörösizzó kemencéjének fénye által világítva látványos; a kéményből elegánsan gomolygó füst finoman vegyül az ég felhős árnyalatával. A fák könnyedén hajladoznak a szélben, részletes ágaik finom szürke és barna mosásokkal lettek megfestve, míg egy korabeli ruhákba öltözött kis csoport életet és nyugodt narratívát ad a festői tájnak. A füstölgő öntöde szépen kontrasztban áll a természeti környezettel, ami a Westmorland vidékének természet és korai ipar együttélésére emlékeztet. A színpaletta visszafogott, mégis kifejező — földszínek, finom szürkék és halványkék ég, melyeket ocra tónusok egészítenek ki harmonikusan, meghívva a nézőt, hogy elmerüljön ebben a nyugodt, jelentőségteljes pillanatban.

A művész ecsetkezelése mesterien egyensúlyoz a finom részletek és a lágy színezések között, levegősséget és finom mozgást kölcsönözve a jelenetnek. A figurák elhelyezése — egy férfi, aki a kemencére mutat, és fűben ülő nők — emberi, megnyugtató, ugyanakkor figyelmes elemmel gazdagítja a kompozíciót, amely összekapcsolja a tájat a mindennapi élettel. A történelmi háttér a vasöntödék fontos szerepére utal a brit korai iparosodásban, míg a nyugodt vízfolyás romantikus tiszteletet fejez ki a vidéki munkáért. Összességében a jelenet őszinte tisztelgés a mesterség és a természet harmóniája előtt, egy költői pillanatot ragad meg a 18. századi vasipari kultúrából egy békés folyóparti táj mellett.