Ebben a varázslatos jelenetben a néző egy álomszerű tájba öleli be, amely tele van lágy tónusokkal és éterikus formákkal. A két fűzfa elegánsan emelkedik fel mindkét oldalon, karcsú ágai elegánsan ívelnek, mintha az eget akarnák elérni. A lágy lila és halványkék árnyalatok zökkenőmentesen keverednek, szinte természetfeletti légkört teremtve. Amikor nézel, a pettyezett fény táncol a felszínen, tükröződik a finom tündérek között, amelyek szégyenlősen tűnnek fel a víz széléről, életet és élénkséget adva a nyugodt környezetnek.

Minden ecsetvonás szándékosnak tűnik, mégis spontaneitást is hordoz, megragadva a természet egy pillanatának szeszélyes lényegét. A kompozíció mélyebben vonzza a figyelmét a szcénába, és arra hív, hogy barangolgasson a növények között, és újra átélje a természetben eltöltött nyugodt élményt. Az érzelmi hatás mély—van egy béke, amely körülvesz, mintha egy értékes emléket vagy a természet saját titkos suttogását figyelnéd. Ez a festmény nemcsak a szemet vonzza, hanem a lelket is mozdítja, ünnepelve a természet világának szépségét.