Az égboltot lágy holdfénnyel megvilágító impresszionista tájkép egy csendes, költői pillanatot ragad meg a vízen, ahol egy magányos gondolás evez az éjszakában. A lazán és kifejezően alkalmazott ecsetvonások füstös fátylat szőnek az égboltra, mely látszólag táncol és örvénylik a hold fénylő körül. A fény és árnyék játéka mélyen hangulatos és szemlélődő hangulatot teremt, meghívva a nézőt, hogy átélje ezen éjszakai jelenet csendességét és álomszerűségét.

A színpaletta visszafogott, mégis gazdag – poros kékek, szénfekete árnyalatok és a hold fénye által megvilágított víztükör puha fehérjét dominálja. A kompozíció egyensúlyát a kétoldalt megjelenő sötét, árnyékos fák tömege adja, irányítva a tekintetet a megvilágított középpont felé, ahol a gondolás és csónakja csendes őrkészként áll a holdfény csillogó útján. A festék textúrája majdnem tapintható, mintha megéreznénk a finom hullámokat és a hűvös éjszakai levegőt. Történelmileg ez a jelenet a 19. századi romantikus és orientalista irányzatokkal rezonál, melyek az egzotikus és hangulatos pillanatokat a szigorú realizmus fölé helyezték.