Ez a megindító festmény egy párizsi, forgalmas tér ködös napját örökíti meg, ahol az épületek, hintók és alakok kontúrjai elmosódnak a ködben. A művész mesterien használ lágy, elmosódott ecsetvonásokat, hogy megidézze a nedves, sűrű légkört, így a jelenet olyan, mintha egy pillanatnyi, tisztaság és homály között lebegő perce lenne. A halvány, tompa színek — szürkék, kékek és halvány rózsaszínek — átjárják a vásznat, fokozva a reggeli köd városképet elnyelő hatását. A kompozíció a forgalmas hintók látványától vezeti a tekintetet a távolban alig kivehető építészeti formák felé, mélységet és misztikumot teremtve.

A fény és árnyék finom játéka hatásos; a köd diffúz fénye lágyítja a kontúrokat, és csendes áhítattal tölti meg a jelenetet. Ez az impresszionista megközelítés inkább a hangulatra helyezi a hangsúlyt, mint a részletekre, meghívva a nézőt, hogy érezze a ködös párizsi reggel hidegét és tompa hangjait. Történelmileg a mű visszatükrözi a művész városi élet és légköri viszonyok iránti érdeklődését, hozzájárulva az impresszionizmus múló hatásainak ünnepléséhez. Érzelmileg nyugalmas mélabúja rejlik benne — egy ködbe burkolózott város lírai pillanata, élő, de halk.