A festmény egy ködös késő délutáni ipari városi jelenetet ragad meg, ahol egy hosszú híd átlósan húzódik a vásznon. A légkört köd és füst borítja, melyek elmosódottá teszik a távoli épületek és kémények körvonalait, ahonnan sűrű füstoszlopok szállnak fel. A híd életre kel; gyalogosok és lóvontatta kocsik mozognak egyenletes ritmusban, az urbanizált élet lüktetését sugallva. Alatta a víz visszatükrözi a tompa napfényt, csillogva, kontrasztot alkotva a híd árnyékával.

A művész laza, texturált ecsetvonásokkal idézi meg a köd és a füst múló minőségét, valamint a víz és az ég csillogó felületeit. A paletta tompa szürkéket, kékeket és okker tónusokat kever, mindezt a meleg, lemenő nap fényében fürösztve. A jelenet erőteljes érzést közvetít az ipari modernitás és a természet elemeinek találkozásáról — a füst összefonódik a köddel, a mozgás pillanatnyi megörökítése. Élénk, szinte tapintható élmény a helyről és az időről, mely arra hívja a nézőt, hogy érezze a nedves hideget és hallja a paták és lépések halk koppanását a hídon. A mű az impresszionisták múló városi atmoszférák és a mindennapi jelenetek lírai szépsége iránti rajongását tükrözi.