A jelenet finom nyugalommal bontakozik ki; egy velencei lagúna, amelyet egy tiszta nap lágy, szórt fénye mos. A művész finom kézzel ragadta meg a hely lényegét, a víz és az ég kölcsönhatását. Egy gondola, Velence jellegzetes szimbóluma, finoman ring a kép előterében, sötét sziluettje kontrasztban áll a világosabb vízzel. A gyors, sugalmazó ecsetvonásokkal megfestett alakok a parton sétálnak, egy csipetnyi emberi jelenlétet adva a táj nagyságához. A távolban az épületek halvány körvonala a város jelenlétére utal. Az akvarell technika, átlátszó mosásai és finom színátmenetei frissességet és közvetlenséget kölcsönöznek a jelenetnek. A művész nagymesteri módon használja a papír fehérségét a csúcsfények megjelenítésére, a fényt csillogónak láttatva. Ez a mű elvarázsol; érzem a víz finom loccsanását, hallom a gondolások távoli kiáltásait, és belélegzem a lagúna sós levegőjét.