Ez a békés festmény egy csendes velencei tájat ábrázol, ahol a gondolák lassan siklanak a nyugodt vízen, a part mentén gazdagon aranyló lombokkal övezve. A lágy ecsetvonások és a finoman összekevert színek éteri hangulatot teremtenek, amelyben a víz szinte ragyog a sugárzó ég alatt. A kompozíció simán vezeti a tekintetet balról, ahol a csónakok a part közelében nyugszanak, jobbra, ahol az erdő sűrűbb, így harmonikus egyensúlyt teremtve a víz, az ég és a föld között. A fény és árnyék finom játéka életet lehel a vászonba, békét és csendes elmélkedést ébresztve.

A művész pasztell kék és meleg okker árnyalatokat használ, amelyek az esti napfény behatolását a lombok között idézik fel, megörökítve a Velencei Francia Kertek nyugodt hangulatát, ahogy azt a cím is jelzi. Az impresszionista technika — laza, folyékony ecsetvonásokkal — kiválóan érzékelteti a fény mulandóságát és annak vízfelszínen való visszatükröződését. A jelenetben romantikus nosztalgia rejlik, amely arra hívja a nézőt, hogy elképzelje a gondolák lágy csapódását a vízben és a levelek susogását, egy időtlen pillanatot, amely mintha megállt volna a térben és időben.