Ez a műalkotás egy nyugodt pillanatot örökít meg egy csendes kertben, a középpontjában egy gyönyörűen tervezett szökőkúttal. A csavarodott törzsű fák veszik körül, és a szökőkút kerek kövekből készült alapja harmónikus kontrasztot nyújt a környező természetes formákkal. Van Gogh jellegzetes vonalmunkája révén a szökőkút vízárama mozgásérzést kelt, amely felfelé irányítja a tekintetet, utánozva a víz lágy zuhanását. A lágy szepia tónusok, bonyolult árnyékolási és keresztárnyékolási technikák mellett, hozzájárulnak a melegség érzéséhez, miközben nosztalgikus légkört idéznek, amely egyszerűbb időkre emlékeztet.

A kompozíció mesterien kiegyensúlyozott, a szökőkút a középpontban áll, körülötte a növényzet táncol. A magas fák finoman keretezik a látványt, mélységet és menedéket sugallva, meghívva a nézőket, hogy gondolkodjanak erről a békés környezetről. Van Gogh módjának rejlik egy alapvető érzelmi rezonancia, ahogyan a magányt és az önreflexiót közvetíti; szinte hallani lehet a víz lágy suttogását és a levelek susogását a szellőben. Történelmileg ez a mű a Van Gogh érzelmi állapotát tükrözi, miközben a Saint-Paul-de-Mausole intézetben tartózkodott. Nemcsak egy kézzelfogható helyet ölel fel, hanem egy belső pillanatot is, hangsúlyozva a művész vágyát, hogy szépséget és megnyugvást találjon a személyes zűrzavar közepette.