Ez a megható őszi tájkép egy magányos pásztort ábrázol, aki nyáját egy nedves, vidéki ösvényen vezeti át, amelyet nyírfák szegélyeznek, arany és barna leveleikkel az évszak múlandóságát jelzik. A festő ecsetvonásai texturáltak és kifejezők, olajfesték rétegei tapintható érzést keltenek a sáros talajról és a felhős égről. A kompozíció kiegyensúlyozott, mégis dinamikus; a jobb oldali magas fák keretezik a figurát és a juhokat, a néző tekintetét a ködös táj mélyére vezetik. A tompa szürke, okker és zöld árnyalatok dominálnak, nyugodt, elmélkedő hangulatot idézve, amely összhangban van az ősz csendes, mégis melankolikus szellemével.

Az érzelmi hatás a fény és árnyék finom játékában rejlik; a felhők lágyasága kontrasztot alkot a fák törzsének éles kontúrjaival. A pásztor kék ruhája ritka élénk pont, amely az emberi jelenlétet és a mindennapi életet erősíti a jelenetben. 1890-ben készült alkotás, amely a 19. századi európai érdeklődést tükrözi a falusi élet és az évszakok változása iránt, a naturalizmust költői érzékenységgel ötvözve. Arra hívja a nézőt, hogy álljon meg, érezze a hűvös levegőt, hallja a levelek susogását, és képzelje el a pásztor lassú őszi sétáját.